Gyermek korunkban kicsit könnyebb dolgunk lehetett ezzel a négy kerekes korival, de ez csak feltevés, elnézve a mai csúcs modelleket, egysoros konstrukciókat.

Miután a család be is szerzett egy univerzális, utcai cipőre csatolható, elég nehéz, fém vázból készített sportszert, és kellően bejáratuk az előszoba linóleumán csak úgy rálépve, mentünk is le hamarjában keríteni egy jól használható sima felületet. Ha ez megvolt, jöhetett a hosszadalmas felcsatolás bőr, óraszíj szerű hevederekkel, persze hogy csak lötyögött az ember lábán, többnyire sehogy sem stimmeltek az előre kifurkált lyukak.....

Na indulás! Egy hatalmas lendítés, és máris útnak indulhattunk, persze csak egyenesen, mert a kanyarodás nem volt az erőssége. A kemény műanyagból készült kerekek hangos csattanásokkal szelték a centimétereket, és egy idő után rákezdett a fülekbe hasító éles csikorgás a tengelyek felől amit megannyi ezermester nagypapa gyógyított meg esténként egy kis gépzsír segítségével.

A lendületet csak az apró kavicsok, és repedések tudták megakasztani, de akkor nagyon, hatalmas esésekkel szórakoztatva a járókelőket. Intenzív sportolásunknak csak az vetett véget, hogy alig fél óra után olyan érzésünk lett, mintha valaki a lábainkat cementbe öntötte volna, és inkább felvittük a szobába, beállítottuk a sorba a kis játék autóink közé, pihentető hasalás közben tologattunk a szőnyegen teherkocsinak használva.

Természetesen azért már vártuk a következő alkalmat hogy csapathassuk neki újra, már ha találtunk egy éppen ráérő családtagot, aki őszintén, és tiszta szívből vállalkozott rá hogy utánunk rohangásszon, felállítgasson, kézen fogva húzzon, esetleg tologasson vagy befordítson minket a kanyarba..... Gurultatok ilyennel?

Fotók: retronom.hu, vatera.hu, jófogás.hu