Retro kalandozások

Rengeteg reklám áraszt el minket nap mint nap. Mindegyik különféle hatást ér el, van amelyik megnevettet, elgondolkodtat, vagy egyszerűen csak a látványvilágával nyűgözi le a nézőket, de van olyan is amit észre sem veszünk, mert nem nekünk szól. 

Ez a reklám pedig egyszerre mozgatta meg az országot. Ez a reklám hónapokig beszédtéma volt. Ez volt a reklám! 

A tévénézők millióinak állt meg a kezében a kanál vacsora közben ha lejátszották, sok ezer nagymama szúrta meg a kezét sálkötés közben, rengeteg feleség ejtette el a tányért mosogatás alatt, és számos férfiember dobta a műsorújságot a tévé képernyőjének üvöltve..... Így kezdődtek a reggelek a munkahelyeken, az iskolákban, a közértekben, az orvosi rendelőkben várakozás közben, a buszokon, taxikban, és mindenhol ahol egy embernél több tartózkodott egyszerre: - Te, láttad tegnap is? Még mindig nem tudjátok? De ki tudja? Mi a büdös fészkes fene az a rohadt MÜSZI???!!!

Íme, tekintsétek meg újra!

És akkor a kérdés: tudja végre valaki hogy mit is reklámoztak ezzel annak idején? (rákeresni nem ér!) 

Gyermek korunkban kicsit könnyebb dolgunk lehetett ezzel a négy kerekes korival, de ez csak feltevés, elnézve a mai csúcs modelleket, egysoros konstrukciókat.

Miután a család be is szerzett egy univerzális, utcai cipőre csatolható, elég nehéz, fém vázból készített sportszert, és kellően bejáratuk az előszoba linóleumán csak úgy rálépve, mentünk is le hamarjában keríteni egy jól használható sima felületet. Ha ez megvolt, jöhetett a hosszadalmas felcsatolás bőr, óraszíj szerű hevederekkel, persze hogy csak lötyögött az ember lábán, többnyire sehogy sem stimmeltek az előre kifurkált lyukak.....

Na indulás! Egy hatalmas lendítés, és máris útnak indulhattunk, persze csak egyenesen, mert a kanyarodás nem volt az erőssége. A kemény műanyagból készült kerekek hangos csattanásokkal szelték a centimétereket, és egy idő után rákezdett a fülekbe hasító éles csikorgás a tengelyek felől amit megannyi ezermester nagypapa gyógyított meg esténként egy kis gépzsír segítségével.

A lendületet csak az apró kavicsok, és repedések tudták megakasztani, de akkor nagyon, hatalmas esésekkel szórakoztatva a járókelőket. Intenzív sportolásunknak csak az vetett véget, hogy alig fél óra után olyan érzésünk lett, mintha valaki a lábainkat cementbe öntötte volna, és inkább felvittük a szobába, beállítottuk a sorba a kis játék autóink közé, pihentető hasalás közben tologattunk a szőnyegen teherkocsinak használva.

Természetesen azért már vártuk a következő alkalmat hogy csapathassuk neki újra, már ha találtunk egy éppen ráérő családtagot, aki őszintén, és tiszta szívből vállalkozott rá hogy utánunk rohangásszon, felállítgasson, kézen fogva húzzon, esetleg tologasson vagy befordítson minket a kanyarba..... Gurultatok ilyennel?

Fotók: retronom.hu, vatera.hu, jófogás.hu

Mai górcső alá kerülő tárgyunkat talán csak a mai fiatalokon kívül mindenki ismeri, a nyolcvanas években egy ország kortyolta rajta a reggeli kávéját, vagy kínozta magát a népes vendégségben kuporogva rajta más ülőhely hiányában. 

Kemény, kopogós műanyag, jellegzetes homokóra formájú külalak, jellemzően piros, fehér, fekete, kék, vagy akár sárga, esetleg zöld kivitelben. A középen összeilleszthető alkalmatosság gyakran pont ott, a legkritikusabb részén csuklott ketté a testesebb egyedek alatt, nagy derültséget okozva.

De lássuk mi mindenre lehetett kitűnően alkalmazni. Hát persze hogy a gyerekek kedvenc játékszere volt elsősorban. Ki ne látott volna a nagyszoba perzsa utánzatú szőnyegén a képzeletbeli Wartburgokban, Skodákban ülő, vadul kormányzó vigyorgó lurkókat a lábuk közé vett, és kitűnően stabilizálható készséggel. 

Aztán persze a mindenkit őrületbe kergető dobolás! A szerencsések akiknek egy komplett szett állt rendelkezésre belőle, egészen profi szerkót lehetett tákolni belőle, kiegészítve párnákkal, puffokkal, és persze a konyhaszekrényből kicsempészett fazekakkal. A rögtönzött koncertnek a szomszédok látogatása vethetett csak véget.

Aztán a levehető tető! A parkban egymásnak dobálva nagyon szépen repült. Lehetett benne süteményt felkínálni, a kutyának felszolgálni a rizses húst vacsorára, esetleg kettőbe bele állva eszement tempóban lehetett vele korcsolyázni a szőnyegen! És persze az ilyen nem rendeltetés szerű használat következtében a repedt tetőt visszarakva vártuk az áldozatot aki elfoglalja rajta helyét, és a pimasz ülőke később felállva makacsul csimpaszkodott a becsíptetett Trapper farmer segítségével viselője ülepéhez....

A bagózástól eltiltott családfőnek féltve őrzött kincse volt, hiszen akár több doboz Szimfóniát is el lehetett rejteni a bendőjében, ártatlan, erkélyen történő levegőzős - ücsörgős cselekménynek álcázva a titkos füstölést, számonkérés esetén nyugodt szívvel kifordított üres zsebekkel, feltartott tenyerekkel..... én drágám? Hogy képzeled? Már egy hónapja nem vettem cigit!....

Aki esetleg pár hét betegszabadságra vágyott, megkaphatta könnyedén, nem volt más dolga, mint előkapni az asztal alól, és uzsgyi fel rá, gyerünk virágot locsolni! Az esés garantált volt a szétbicsakló közepe következtében.

Manapság persze kinek örömére - bánatára átvette a megbecsült helyét a mindenféle, bútor áruházas termék, melynek egyetlen darab árából akkoriban egy pótkocsis IFA raktér kapacitásának megfelelő mennyiséggel lehetett volna elárasztani a lakosságot, ahogy azt tették is a forgalmazók ezzel a zseniális termékkel. Van még aki használja a mindennapokban? Szerettétek ugye?

A sor kígyózik a metró bejárat felé. Mindenki tudja a dolgát, bérletesek jobbra, bérlet nélküliek balra két sorba rendeződve. Gyorsan haladunk, valahogy olyan gördülékeny minden. A zsebemben előkészítve a három darab alumínium egyforintos, felmarkolom, és gyakorlott mozdulattal szórom be a kapu elején a nyílásba, és megyek is tovább.

A hatalmas csattanásokra fordulok hátra. Az egyik szerkezetnél egy idős nénike, a három méretes szatyrával bele gabalyodva a gonosz, két oldalról kicsapódó karokba. Mellette egy bliccelési szándékkal az előtte lévő utast szorosan követő fiatal srác fájdalmas arcát látom, ahogy rémülten a legkényesebb testrésze felé kap, és kizuhan üvöltve a feladatát elvégző brutális töksatu közül.

Aztán a karok gyorsan vissza is húzódnak rejtekükbe, várva a következő áldozatra. Nem volt szükség üvöltöző, agresszív IQ bajnok kallerekre, a szerkezet rendületlenül tette a dolgát, lesből, sunyin, könyörtelenül lecsapva amikor kell! Mi így szerettük! 

A csodálatos korszak, amikor özönlöttek az országba ezek a néha ormótlan, levehető hangfalas műszaki csodák, aminek minden valamire való nappaliban fő helye volt az elemes szekrénysor polcán!

A sokszor hivalkodóan, matricán hirdetett több száz wattos teljesítménynek persze jó ha a tizedét tudta produkálni, főleg a valóban nyugatról behozott gépek szerencsés tulajdonosai élvezhették a kiváltságos, bár mai szinten kissé nevetséges hangorkánt, persze a szomszédokon kívül. A jórészt pedig főleg a lengyel piacokról zsákmányolt készülékek ennek az élvezetnek csak a töredékét produkálták, azt is csak életük első pár hónapos időszakában.....

A néha bőrönd méretű kopogós műanyag doboz elején tetszetős képet alkotott a sok led, bizgentyű, és csúszka, az akár 6-8 sávos equaliser, (aminek állítgatása során végül is a magason - mélyen kívül más hangzást nem nagyon sikerült előcsalogatni), a dupla kazettás lejátszó, gyors másoló funkcióval, a teljes hosszában végig futó AM-FM rádió keresővel.

A rádión általában az akkoriban minden háztartásban elsőre beállított Német nyelvű Danubius hasított, amiről már lehetett is nyomatni a 90 perces TDK kazira a reklámoktól megszakított Tarzan Boyt, vagy a Cheri Cheri Lady-t.... 

A kazetta résznél maradva beindult az immár könnyebbé váló sokszorosítás, az egy egy nyugatról beszerzett műsoros példányokból lelkesen átmásolt, tekintélyes alapzajjal rendelkező kópiákkal elárasztva a haverokat. 

Aztán az idő múlásával jöttek a megszokott gondok. Megnyúlt bekapott kazetta szalagok, beeső vezérlő billentyűk, csévélés lebénulása, letöredező kazetta ajtók.... 

A kiválasztottak pedig a csúcs felszereltséget birtokolták, mégpedig a lemezjátszós konstrukciót! Persze ép eszű drága bakelit tulajdonos azért nem pakolta rá a kincseit a már ránézésre is gagyi részegységre, a fej olyan könnyű volt, hogy kedve szerint szánkázott a bordák között, ahová éppen egy nagyobb hullám kidobta.... Ezt a problémát leleményes fanatikusok a fejre gondosan ráhelyezett, súlyként alkalmazott szagos radírral át is hidalták.....

És mivel ugye elromlása esetén a Magyar ember fia nem igazán tudott új készülékre szert tenni, hát a javítás érdekében buzgón szétszedte, és akkor szembesült vele igazán, hogy a több köbméteres külső végül is belül csak jórészt levegőt rejt, némi kábel, relé, nyáklap, fogaskerék, kondenzátor és pár kilónyi porcica társaságában.... De mint tudjuk: A méret a lényeg!

Mit tesz az unatkozó feltaláló, ha van egy kulcskarikája, egy darab zsinórja, és két kemény műanyagból készült golyója? Hát megalkotja az oly sok gyereknek örömöt, és fájdalmat okozó, a nyolcvanas évek kultusz játékát!

Ki ne emlékezne vissza szívesen a csendbe berobbanó hangra, az élesen csattogó sorozatos effektre, a keserves ordításokra egy egy sorozat félbeszakadásánál....

A karikán két madzagon fityegő golyókat fel le rángatással megszólaltatni szinte presztízs értékű volt, ki bírja tovább rángatni csuklózúzódás nélkül. Mert kegyetlenül oda tudott vágni, a fél iskola bekötött csuklóval, kék zöld foltokkal közlekedett a folyósokon. A menőbbek aztán rövidítettek a madzagon kissé, ezzel gyorsabb szériákat lehetett produkálni.

Aztán mire annyira népszerű lett, hogy mindenkinek már kettő is volt a zsebében belőle, hirtelen betiltották! Egy darabig még árulták pult alól az eldugott trafikokban, aztán egyre ritkábban csattogott bele az estébe, majd ez a remek csonttörő játék is lassan a polcokra, dobozokba került a többi megunt kacat mellé. De felejthetetlen időszak volt!   

Láttál régen a közért ajtajánál zacskóban, majd szájban turkáló egyedeket? Hazai retro csemege volt ez a javából! 

 A korai időkben főleg a zacskós változat volt a nyerő, kibontás után mutató új benyálaz, beledug, és leszopogat...... 

Három fő ízben volt kapható, citrom, eper, és a megunhatatlan narancsos. 
Aztán jött a hírhedt műanyag flakonos kiszerelés, amiből külön művészet volt kinyerni a bűvös port, mivel a gyakori nyelvvel érintkezés hatására először csak felpuhult a flaska szája, majd egy idő után az egész eldugult.....

Az esetleg titokban falatozó embereket hamar lebuktatta az adott színnek megfelelő ujja, illetve nyelve, ami a sikálás ellenére is jó ideig megmaradt. Az anyag összetevőit inkább nem firtatjuk. 

Ha esetleg valaki valamilyen véletlen folytán rendeltetés szerűen italként  felhasználta, és meg merte kóstolni, kérjük ossza meg élményeit velünk is!

Amíg a felnőttek a snapszert nyomták a parkokban, addig az ország szinte minden második gyerekének a zsebében ott figyelt a legendás autós zsuga.

 Talán az egyetlen kártyajáték amit története során soha senki nem játszott rendeltetés szerűen, a leírt szabályok szerint. 

Mégis valahogy mindenki egyformán tudta a kalóz verzió menetét: a lapok kiosztása után ábrával lefelé tartotta mindenki, és egyesével rakta az asztalra, árgus szemekkel figyelve a sebességi adatokat.

 Ugyanis ez volt az első szempont, a gyorsabb visz mindent. De ha netán a felső sarokban egyezett két felségjelzés, mondjuk két KGST besorolás, jöhetett az izgalom: a csata! Ezt még lehetett fokozni azzal, ha még a sebesség is azonos volt, akkor jött a csúcspont: a hatos csata! Mindenki tette be a három, vagy hat lapot, és újra egyeztetés, ezúttal a lóerő adat volt a mérvadó. Az erősebb mindent vitt! És itt lehetett bosszankodni, hogy pakoltuk be a játékon kívüli, jobbnál jobb versenygépeket, amiket az ellen kezére adtunk annak tudatában, hogy a mi viszonyító lapunk egy rozzant Wartburg....

Aztán itt volt még a lapok királya, a joker, ami minden körülmények között nyerő volt, mivel semmi épkézláb adatot nem közöltek róla, hát kényszerből, az Apal Corsa! A játékot az nyerte, aki a végén a paklit birtokolta. 

Sok sok játszma zajlott le a remek és egyszerű játékkal az iskolai szünetekben, a világ legjobb elfoglaltsága volt tanulás helyett....

A Kopaszkutya egy 1981-ben készített zenés filmdráma Szomjas György rendezésében, amely egy korabeli rockzenekar életébe nyújt bepillantást. A címszereplő zenekar ugyan félig-meddig kitalált, de tagjai többsége a P. Mobil és a Hobo Blues Band közismert állandó vagy vendégzenészei, mint például Schuster Lóránt, Földes László, vagy Deák Bill Gyula.

Nézd meg egy unalmas estén! A siker garantált! Jó szórakozást!

Kétféle ember létezett a nyolcvanas évek második felétől. akinek szüksége volt rá a munkájához, illetve akinek nem, de divat volt, és beszerezte. 

 Valamilyen rejtélyes okból vihar szerűen terjedt el a "dipótáska" az általános iskolások, de főleg az akkori szakmunkásképzős diákok körében. A célnak abszolúte nem felelt meg, ugyanis szinte lehetetlen volt bele gyömöszölni az aznapra szükséges tanszereket, netán valaki még az uzsiját is ebbe pajszerolta bele, akkor ki lehetett jelenteni, hogy egy gyufaszál sem fér már bele.....

A menőbbek a nagy csatos, fémkarimás, (mű)bőrből készült változatot favorizálták, a pórnépnek pedig maradt a közönséges kopogós műanyagféle, ami egy rosszul sikerült esés után simán kettérepedt a legváratlanabb helyeken.

Díszítését az akkoriban menő Casco, Cséb, Unicef, stb matricákkal oldották meg.
Mivel szinte mindig ráülve kellett becsatolni, a viseletes darabok előbb megpocakosodtak, majd a zsanéroknál engedett el az illesztés időnként.

Funkcióját tekintve viszont határtalan lehetőségek rejlettek benne!
Kitűnő volt vele tekézni, mivel az iskolák folyosóinak mettlachi kockalapjain eszeveszett tempóval lehetett nagy távolságokra is célozni, felbombázva a többi 23-24 darabot, osztálytársaink lepakolt dipóját.
Buszra várva pár percig kényelmes ülőhelyet biztosított gazdájának. Aztán ugye emlékszik mindenki az órák alatti néma csendben, kicsit lábbal megindítva oldalára puffanó, háttal álló tanárt szökellésre késztető effektekre..... Ezt akár megbeszélés alapján, egyeztetett időpontokra is lehetett kivitelezni.

 A viselése is több módozatban történt, a menők peckesen

kihúzva magukat, a mutató ujjukat a fülről lelógatva, az

előlapjára helyezve hordták, a vagányabbak pedig lazán csak a

hónuk alatt cígőlték a suliba.

Aztán napjai lassan leáldoztak, átvette helyét a tollal kitűnően dekorálható, praktikusabb "szimatszatyor", de ezt majd máskor taglaljuk......