Pár perc nosztalgia mindenkinek, hogy jöjjenek a szép emlékek!

Utolsó kommentek

2013.08.23. 14:29 blackmoon

Merkur telep

Leírás:


A nyolcvanas évek végéig az autóvásárlás gyakorlatilag egyet jelentett a Merkurral - no meg a hosszú várakozással. Ahogy a szocializmusban szinte mindent, az új gépkocsik értékesítését is állami vállalat végezte, a gazdasági berendezkedés adta szűk keretek között.

 

 

01_2.jpg

 

 

A listás előjegyezést 1959-ben vezették be, bár a várakozás a viszonylag csekély kereslet miatt ekkor még nem volt jelentős. Az értékesítést 1962-ben átvette a Csepel Kerékpár- és Motorkerékpár-nagykereskedelmi Vállalat, ám hamar kiderült, hogy a feladat külön céget igényel. A következő esztendőben létrehozták a Merkur Személygépkocsi-értékesítő Vállalatot, a behozatalt továbbra is a Mogürt intézte. Ekkoriban kezdett nőni a megrendelés és az átvétel közti idő.

 

Nos, valóban személyesen sikerült átélnünk a várva várt gépjárművünk átadását a csepeli legendás telephelyen. Egy vadonat új Lada 1500 S tulajdonba vételének időpontjával küldött értesítéssel a kézben érkeztünk a hatalmas ügyfél váróba, és a papírmunka elvégzése után izgatottan szemléltük a hatalmas portál üvegen át, ahogy az átadási csarnokban izgatott emberek lapogatják frissen átvett szerzeményeiket, 3-4 év várakozás után végre....

Aztán mikor sorra kerültünk, jött a nehéz kérdés: milyen színre vágyunk? Van raktáron piros, meg egyetlen darab tört fehér, csak az szállítás közben kicsit behorpadt, ha megfelel.Biztosra mentünk, hosszas tanakodás után hagytuk másnak a megviselt darabot. Aztán begurult a csoda, és izgatottan lapogattuk, nyitogattuk, kapcsolgattuk, rugóztattuk, spricceltettük, búgattuk mi is.....

Még egy újabb 2 óra papírmunka, rendszám (KV 25-32) és forgalmi beszerzése, és immár gurulhattunk is ki a telepen. A portás még kezünkbe nyomta az addig biztonságban tartott fogyó felszereléseket, mint szivargyújtó, elsősegélycsomag, háromszög, a másik kezével egy rutinos mozdulattal tüntetve el a jutalmul kapott ropogós százast....

Benzin persze csak annyi volt benne, amennyivel a kút 1 km-es körzetébe értünk, mintegy kedveskedve a vásárlóknak, hogy sokat ne kelljen tolni a verdát.

 

 

rubik 2_1.jpg

 

 Több mint 10 évig használtuk büszkén, jóban rosszban

kitartott mellettünk, soha nem hagyott cserben, a család

kedvence volt, és mindig szeretettel gondoltunk vissza a

csepeli egész napos programunkra.Ja és hogy mennyibe

került? Tokkal vonóval 163.500.- ft volt 2,3 km-rel az

órájában.....

 

  

Szólj hozzá!

Címkék: autó


A bejegyzés trackback címe:

https://retrokalandozasok.blog.hu/api/trackback/id/tr785472716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása